2014/02/23

A kezdet

Azon gondolkoztam, hogy minek nekem weboldal amikor van egy blogom és azt sem használom. Szóval úgy döntöttem, hogy weboldal nyet, blog igen és így nem mellékesen az időm is megmarad és a pénzem is. Aztán majd ha nagy leszek csinálok honlapot is.

Úgy illik hát, hogy neked kedves olvasó aki még nem ismer, vagy csak kicsit ismer (és nem is értette a bevezető részt) bemutatkozzak:
Fiatal, doktorandusz hallgató vagyok aki szabad idejében hegedűre jár, táncol, frizbeezik éééésss ami itt és most a legfontosabb táskákat, ékszereket és bigyókat készít hobbiból. Na hát ez a blog is erről fog szólni, mert a "követőimnek" ígértem egy honlapot de blog lett belőle (remélem maradhat). Na szóval a blog...hát az sem teljesen igaz, hogy csak a hobbimról fog szólni, mert néha biztos kiakadok majd mindenféle hülyeségen. Például a doktorim illetve annak nem haladása is érdemelne egy bloggot, de akkor végképp nem haladna ezért bocsáss meg kedves olvasó, ha néha ezt itt teszem közzé 1-1 mondatban. Ígérem azért nagy részben a Soady Artról fognak szólni a bejegyzések. Azt kérded az micsoda? Hát kérlek alássan az a művésznevem (bizony az is van ám én nékem).Pontosabban a művésznevünk, ugyanis az egész tulajdonképpen a húgom ötlete volt és itt vissza is értünk a történet elejére:

Textilből készített ajándéktasak hozzá illő kártyával.

Valahogy úgy kezdődött, hogy réges régen (1 évvel ezelőtt) Jutkával, a húgommal a nappaliban unatkoztunk és ki találta, hogy mi lenne ha "alapitanánk" egy kézműves műhely(szerűsége)t. Nahát ha hiszed ha nem kávét iszogatva, egy szép téli napon meg is alapítottuk, elneveztük és ki is találtuk miről fog szólni: mindennapi hobbijainkról, varrás, ékszerkészítés, stb. Azt mondják minden kezdet nehéz, de ez nálunk nem volt igaz. 1-2 hónapig nagyon jól el voltunk, még facebook oldalunk is lett és jó pár barátunk csatlakozott is hozzá. 
A baj csak később jött, Jutka ugyanis elkapta az "alkotói válságot". Szörnyű kor ez kérem szépen, nem is kívánom senkinek.  Szerencsére Jutka talpraesett, erős csajszi és gyorsan túl tette magát ezen a borzalmas dolgon; azóta azokat a kütyüket hordja és használja el amiket én gyártok.
Persze engem sem zavart (annyira) a dolog mert ezzel megszületett az első rajongóm aki azóta is hűen követi, csodálja (ésidőközönkéntdecsaknagyonritkán fikázza) munkámat. Szóval áthídaltuk ezt a problémát, néha Jutka is újból besegít eztcsináldmegnekemmost ötletekkel és lett még pár új követőm is. Ha őszinte akarok lenni magamhoz kb. 10 főről beszélünk, de nagyon hálás vagyok ennek a kitartó kis csapatnak, aki mosolyogva figyeli művész lelkem csapongásait. Ez a blog elsősorban nekik szól és neked is olvasó, ha érdekel mit lehet kihozni egy darab anyagból vagy bőrből, régi kacatokból és feleslegesnek gondolt apróságokból.

Amit ígérhetek: lesznek "kézzel, szívvel, lélekkel" készített apróságok; ötletek amiket te magad is elkészíthetsz otthon, egyszerűen; finom receptek (nagyon ritkán mert a konyhatündérkedés elég távol áll tőlem); tippek, hogy kicsit környezettudatosabban éljünk; és sok sok bolondság mert az is kell néha.
Amit nem ígérhetek, hogy mindez rendszeres lesz, de nagyon igyekszem majd nem el felejteni, hogy van egy blogom :)

2 megjegyzés:

  1. Hát gratulálok a bloghoz, sok erő kell hozzá sztem hogy valaki blogot írjon, nekem is sokszor eszembe jutott, hogy elkezdek egyet, de sose jutottam el odáig, hogy ezt meg is tegyem! ^^
    Ha már úgy is írok, akkor megemlíteném, hogy a valentinnapi csokiszíved nagyon megtetszett, és lehet majd reprodukálom! ^^
    Ami a geológus gyűrűt illeti, igen ha lesz majd rá időd, szeretnék egy olyat! ^^
    Kitti

    ui.: erőt veszek magamon és megfogadom, hogy olvasni fogom a blogodat! (remélem sikerül is ezt megtartanom =P )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Kitti! :) Mint láthatod épp, hogy megcsináltam és már szét is esett az egész, szóval jól kezdődik :D
      Ha neki állsz a csokiknak szólj nyugodtan ha segítségre lenne szükséged és 1 geológus gyűrű rendel :)

      Törlés